2011. május 5., csütörtök

NEW LIFE

Van valami, amit úgy tudok várni, ahogy semmi mást. Már érzem a gyomromban azt az ismerős bizsergést, azt a lázas állapotot, ami ilyenkor hatalmába kerít. Még ott sem vagyok, de már a lelki szemeim megjelenítik a képeket.
Önfeledt. Ez az első, ami eszembe jut. Kizárva minden, csak az van, ami ott van. A zene és én. A dalok és én. Na jó, meg még 10.000 ember, aki hasonlóan érezhet. Az egyik barátném úgy fogalmazott még tizenévvel ezelőtt, hogy "egyedülálló együttlélegzés"! A része vagyok. Nem csak a részese, hanem az egésznek egy darabja.
Koncert. Semmi nem pótolhatja. Még meg sem történt, de már írnom kell róla.



Úgy kell nekem most, mint éhezőnek egy falat kenyér. Vágyom rá.

Nem egy szokványos koncert lesz ez. És nem azért, mert Ákos azt mondja. Hanem a lelkemben dúló harcok és érzelemviharok kiteljesedése. Vulkán vagyok, ami ott fog kitörni. Nevetésben, sírásban, minden fel fog törni. A gát felszakad. Katarzis. Május 14-e számomra nem csak egy dátum, amikor az Arénában fogom ropni a táncot. Május 14. több lesz ennél. Újjászületés.

Nem sürgetem az időt, csak csendben várom, hogy megtörténjen. Pedig izgulok, mint mindig. Várom, hogy megszűnjön a külvilág és megküzdhessek újra magammal, a bennem halkan megbúvó másik énnel.