2011. június 28., kedd

Csapongó gondolatok

Fura egy szerkezet az agy. Mit raktároz el, mit vesz elő bizonyos helyzetekben és mit zár el nagyon mélyre, hogy soha többé ne gondoljunk rá.

Vizuális típus vagyok. Sokszor lefényképezek pillanatokat (képletesen), megjegyzem részleteiket és ha úgy adódik előveszem, elmélkedek, nosztalgiázok vagy épp erőt merítek belőlük. Persze vannak olyan képek is, amelyeket nem szeretek előhúzni a mélység bugyraiból, de néha mégis előtörnek. Az agyam játszik velem. Ritkán kerülnek elő olyan mozzanatok, melyek szépek voltak, mégsem tudatosan jelennek meg lelki szemeim előtt. A kedves emlékeket vajon miért tudatosan kell előrángatni? Azok miért nem tudnak hívatlanul is jönni? Vagy mégis...az álomban. Ott a vetítőgép talán gyakrabban játszik le kellemes élményeket. De azok ritkán igazi képek.

S a dallamfoszlányokat, dalszövegeket miért épp akkor dúdolom, amikor? Minden nap, mint a beakadt lemezjátszó, úgy ismétlem magamban a sorokat. Mindig mást. Mit üzen az agyam? Vagy az angyalok mondatják velem, küldik a jeleket...próbálom megérteni, kihámozni a mögöttest, kutatni a múltban, előrevetíteni a jelent és jövőt, összerakni a kirakós darabkáit, de ez nem olyan könnyű feladat.

Azt hiszem Sam fog segíteni most megérteni gondolataim. Sam meséi mindig kivezetnek a gondolataim labirintusából. A szabadba.

2011. június 1., szerda

Szent Zene ígérete járja át...

Vannak dolgok, mondatok, dalok, melyek sok év elteltével nyernek értelmet. Vagy megérünk a megértésükre vagy az élet úgy hozza, hogy ráhúzhatjuk sok év után az aktuális helyzetre. Sokszor az is előfordul, hogy nem figyelünk a szavakra, s később, amikor újra előkerülnek, amikor már nem is kell tudatosan figyelni, megvilágosodnak.

Olyan ez, mint amikor egy vaknak próbálják elmondani, hogy milyen a fehér szín. Azt mondanánk, mint a vattacsomó. Ő megkérdezi: Olyan puha? S valóban, a fehér puha, könnyű szín, de mégsem ez a legigazabb, amit elmondhatunk róla.
Aztán, ha megműtik a nem látó szemeket és végre láthat, akkor végre értelmet nyernek a mondatok. A világos többé nem lesz sötét, a fehér többé nem csak puha lesz, hanem tiszta is.


A szem kinyílik, ad absurdum felnyílik, hogy az igazat láthassa. Minden új értelmet nyerhet.

Ilyenkor olyan vagyok, mint egy kisgyermek, aki boldogan tapsikol, mert valami mesés világot fedezett fel magának. Ezek a pillanatok azok, melyek végigkísérnek egész életem során, amelyeket nem felejtek soha. Mert bármikor elővehetem őket és az égre pillanatva eszembe ötlik az az igazán boldog pillanat, amelyet éppen az a dal nyújtott. Gyűjtöm ezeket a momentumokat.

Ez a táplálékom. Ez a mechanizmus működteti olykor megfáradt és kétségbeesett lelkem feltöltését. 
Jó elővenni rég hallott dalokat.

S a könnyek a szemben most nem a fájdalomé.