2011. március 30., szerda

Gyerekszáj

A saját gyermekben nem csak az a jó, hogy feltétel nélkül, önzetlenül, csak önmagáért szerethetjük (csak mert belőlem van, az én húsom és vérem), hanem mert születése napjától a felhőtlen nevetés beszökött az életembe. Minden nap van valami új, amivel megnevettet és örömteli pillanatokat szerez. Akkor is, amikor fáradtan hazamegyek, akkor is, amikor felbosszantottak, akkor is, amikor éppen beteg vagyok, de akkor is, amikor egyébként is csupa móka és kacagás egy napom.

Lehetetlen leírni azt az érzést, amikor egy kétéves kisfickó odajön hozzád, átkarol a pici kezével, minden ok nélkül. Vagy amikor meglát és hangosan felkacag és rohan feléd oly gyorsan, hogy közben kétszer is elesik. S mindezt azért, hogy megölelhessen.
Bár a gyermekvállalással az örök aggodalmat is nyakába veszi az ember (hiába nő fel, ő mindig a mi gyermekünk marad), ez nem olyan fontos, mint a vele járó öröm. Valóban csak az tudja mit jelent mindez, kinek már van gyermeke. Sok lemondás, de mégsem ér fel semmi azzal, hogy van valaki, akit te alkottál. Egy új lény. Egy igazi, kis ember. Ennél nagyobbat, többet nem adhatok a világnak.

Szeretem a fiam.

Nem azért, mert szép vagy jó vagy okos. Csakis azért, mert Ő van. Talán ez a legtisztább szeretet, ami létezhet az egész Univerzumban.

A minap összeírtam néhány anekdotát, mely Levi szájából hangzott el. Mi nagyon jókat mosolygunk rajta.

Valamelyik nap fagyit vettem elő a hűtőből.
Mami: Levi, kérsz fagyit?
Levi: Megkóstololom...(így tudja kimondani)

Párbeszéd tegnapi pelenkázáskor:
Mami: Kinek van a legszebb pocakja a világon?
Levi: A Vinyunak. Tetszik nekem a Vinyu.

Mami: Mi van a képen:
Levi: Diszarusz! (dinoszaurusz)

Mami: Hogy hívnak téged?
Levi: Szegedi Gábor! (nem hajlandó a Levente nevet közbeiktatni)
Mami: Tényleg, te Gábor vagy?
Levi: Nem, Levike vagyok!

Ezért érdemes élni, az ilyen pillanatokért...

2011. március 28., hétfő

Sam tollából

Vajon kinek van több a szívében? Annak ki szeret és viszont szeretnek, vagy annak, ki minderre csak vágyik? - kérdeztem Samet.
- Elmesélek egy történetet, amiben a válasz rejlik számodra. - válaszolta Sam.

Élt egyszer egy fiú, Joe. Ennek a Joe-nak volt egy bátyja, Leonard. Leonard agilis volt, szeretett tanulni, művelődni, olvasni, szorgalmas volt. Gyerekkorában sokat meséltek neki. Bár jónéhány évvel idősebb volt Joe-nál, nagyon szerette öccsét. Joe más volt, kevésbé szorgalmas, nem érdekelte a tanulás annyira, befelé forduló volt és a világon a szeretetet szerette a legjobban. Bátyjáért pedig rajongott.
Egy szép, kora őszi napon Leonard és Joe elindultak rőzsét gyűjteni, hogy tüzet rakhassanak az esti szalonnasütéshez.


Leonard hamar talált rőzsegyűjtő helyet, hamar meg is töltötte kezét fával, így gyorsan visszaindult. Joe tovább kereste a száraz ágakat, de a vizes avarban nehezen boldogult. Ha talált is néhány fadarabot, felvette, de rögtön szálka szúrta meg az ujját.
- Az  ördögbe is! - kiáltotta hangosan. Még néhány élettelen fadarab is elbánik velem!
Nem vette észre, hogy mögötte egy agg korú remete áll, kinek arcán a ráncok nem árulták el korát, de kezeiről sejteni lehetett, hogy megjárt egy-két háborút. Bal kezében rőzsét tartott, ami mindenhol felkarcolta bőrét.
- Nem jó az ördögöt a szádra venni fiam, mert még a végén meg talál jelenni! - mondta nevetve a remete.
Joe ránézett az öregre. Máskor morcosan, de arcára mosolyt erőltetve válaszolt volna valami kedveset, most azonban csak végtelen nyugalom volt benne. A remete tovább gyűjtötte a száraz gallyakat. Minden ág, melyet bal kezébe tett, felsértette kezét.
- Jó uram, miért hagyod, hogy azok a rakoncátlan ágak megsebezzenek? - kérdezte Joe.
- Mert ez a fájdalom nem számít. Amikor majd meggyújtom tüzemet az esti melegedéshez, eszembe sem fog jutni, hogy ezek a fadarabok sérülést okoztak. Arra fogok gondolni, hogy hálás vagyok nekik, amiért megmelegedhetek általuk. S mire kihúny a hamvuk, a sebeim sem fájnak már.
- Joe! - kiáltott Leonard. Merre vagy?
- Itt vagyok - fordult a hang felé Joe és mire újra hátrafordult az öreg már sehol nem volt.
Elmesélte Leonard-nak a történetét. Más ilyenkor bolondnak nézné az embert, de Leonard tudta, hogy öccse igazat beszélt.
Este meggyújtották a tüzet. Mindketten csendben voltak, majd Joe bátyjához fordult.
- Leonard, neked miért jutott több a jóból, te miért érdemelsz többet az élettől, mint én?
- Nincs nekem több, mint neked. - felelte Leonard.
- Dehát... folytatta volna Joe, ha Leonard közbe nem vág.
- Meg kell értened az üzenetet, amit kaptál. Minden, ami velünk történik, okkal van. Mindenki, akivel találkozol, valamilyen nyomot hagy az életedben. Mégha bántanak is, meg kell bocsátani nekik, mert tanulsz valamit általuk. Ezért hálásnak kell lenned.

- De neked olyan könnyű volt, te mindent megkaptál, szerelmet, szeretet, bölcsességet, míg én minderre tiszta szívemből vágytam, de sosem értem el igazán. Pedig annyira akarom!
- S vajon szerettél-e igazán, tisztán, érdek nélkül? - kérdezte Joe-tól.
Joe nem válaszolt. Egymásra néztek és mindketten tudták a választ. A szeretetet nem lehet beskatulyázni, nem lehet mérni, nem lehet különbséget tenni és nem lehet akarni. Mert csak egy dolog igaz rá: Csak az a szeretet igaz, amely örök!

Joe és Leonard aznap este sokat beszélgettek még. Leonard megsimogatta Joe fejét és mindketten tudták, hogy az ő szeretetük egymás iránt ÖRÖK!
Csak a szeretet képes hamuvá változtatni a fájdalmat

2011. március 25., péntek

Minden a kezdetről szól

"Lángoló ajtók
Izzadó falak
Egy perc és a hajtók
Ránk rontanak
Ők nem alszanak

Éberedj fel, kedves
Már közel járnak
Azt hittük nem lesz
Vége a világnak
Van hátra pár nap

Minden most kezdődik el
Ahogy dobban a szíved
Minden most kezdődik el
Ahogy hinni sem mered
Nem ringatlak már soká
Nem ringathatsz már soká
Meneküljünk máshová!
Az ég fölé, a föld alá..
Minden most kezdődik el
Aztán úgyis menni kell
Elfordul rólunk a fény
Aztán nincsen több remény

Ameddig látok
Felborult bábok
A sakktábla szélén
Az Idő végén
Fekszenek békén

Testek a járdán
Mint arcok a párnán
Tükröződve szépen
Hajnali fényben
A kiontott véren"

Minden most kezdődik el
Ahogy dobban a szíved
Minden most kezdődik el
Ahogy hinni sem mered
Nem ringatlak már soká
Nem ringathatsz már soká
Meneküljünk máshová!
Az ég fölé, a föld alá..
Minden most kezdődik el
Aztán úgyis menni kell
Elfordul rólunk a fény
Aztán nincsen több remény

Ákos 

Kérdés

Vajon annak van több szívében, ki szeret és viszont szeretnek, vagy annak, ki csak vágyik minderre?

Sam tudja a választ és így hamarosan jómagam is tudni fogom...

2011. március 24., csütörtök

Gábor

Gábor jelentése: Isteni férfi, Isten embere

Ha már írok, ugyan már hogyan feledkezhetnék meg a mai napról! Isten éltesse neve napján Menczel Gábort!

Még mindig szeretettel gondolok rá!








De nem hagyhatom ki a sorból Ulmit, Gazsógé-t, Tóthi-t sem! Boldog névnapot kedves barátaim!:-)

2011. március 23., szerda

Igaz történet

Repülni szárnyakkal az igazi. Csak akkor vágyom repülni, ha szárnyakkal tehetem. S mert a föld az én szülőm. Gyökereim benne növeszteim, életem benne élem, halálomban is visszatérek majd hozzá. Természet. Olyan kevés e szó, mert nem tükrözi mennyi mindent takar.

Tegnap hazafelé megálltam egy csodás fa előtt, melynek rügyei hamarosan zöldellő levelek és színes virágok lesznek. A fán egyetlen madár figyelte az arra haladókat. Észrevette, hogy figyelem és egy közelebbi ágra szállt. Mivel még mindig nem mozdultam, csak csendesen bámultam, még közelebb merészkedett. A mellettem elhaladó emberek nemigen értették mit csinálok, próbálták megtalálni bámulatom okát, de néhány másodperc tétovázás után mind továbbálltak. Egyikük sem vette észre a pici madárkát. Megkértem Clara-t, hogy segítsen üzenni neki.

- Írigyellek, mert szárnyad van, bárhová el tudsz repülni. Csodás kis lény vagy, mégha sokan észre sem vesznek - mondtam gondolatban.
- Neked miért nincs szárnyad? - kérdezte Sam, a kismadár.
- Mert nekem a földön kell járnom. Csak az álmok és álmodozás enged szárnyalni.
- Nekem viszont nincsenek kezeim, melyekkel alkothatok.- gondolta szomorúan Sam. És nem tudok írni sem, pedig sokat beszélgetek emberekkel, kiknek gondolatait papírra vethetném.
- Én segíthetek neked leírni- vágtam rá azonnal. Cserébe csak annyit kérek, hogy álmomban légy  a szárnyam és repüljünk ahová mindig is vágytam.
- Rendben - válaszolta Sam és oly gyorsan repült el, hogy észre sem vettem.

Bolond vagyok, ez volt az első gondolatom. Úgy csinálok, mintha az a madárka beszélgetett volna velem gondolatban. Elmegyógy szakosztály, pszichiátria, zárt osztály. Tán az indián törzseknél bevennék ezt a történetet, de a földhözragadt emberi világban a legtöbben agyamentnek nyilvánítanának. Igazuk van, gondoltam és sietős léptekkel indultam tovább.

Szürkületkor gyermekemmel figyeltük az ablakban, ahogy az útszéli lámpák fényei erősödnek. S amikor az erkély párkányára pillantottam, megláttam Sam-et. Nem, nem egy másik madár volt. Hanem Ő. Megismertem a hátán azt a fekete vonalat, mely végighúzódik egészen a farktolláig. Ott állt a párkányon, engem figyelve. Ekkor megértettem, hogy legyek bár őrültnek titulálva, sok történetet fogok elmesélni Sam "tollából"!

ui: Ha mégis hibbantnak néznétek, nem bánom. De akkor reggel miért szállt ugyanaz a madár a buszmegállóban lévő fára, épp, amikor ott vártam?

Valósághű

Egy lány állt az Óceán partján. A napfelkeltét várta. Hallgatta a víz csendes morajlását, nézte ahogy a víz és az ég összeér. Nem gondolkodott, csupán gyönyörködött a szépségben. Érezte a Föld lüktetését, ahogy a víz és  a homok érintették mezítelen lábát.
Ahogy a nap egyre magasabbra merészkedett, úgy látta megcsillanni egy hajó árnyékát a csendes vízen. Lassan közeledett felé. A hajót megrágta már az idő vasfoga, vitorlái kopottak, kapitánya arcán a ráncok gyűlnek, vázát rozsda marja, de a lány sosem látott még szebb hajót ennél. Közeledett felé. A lány szíve majd kiugrott a helyéről, kalimpált, ugrándozott, mintha az élete függne ettől a hajótól. Anabel - mert így hívják a hajót - megállt a lány előtt. Nem volt hatalmas, nem volt kicsinyke sem, épp akkora volt, amekkorának a távolból a lány elképzelte.
Teltek a percek, az órák. Anabel csak finoman ringatózott a vízen, míg a lány nézte őt. Meleg van, indulnia kéne, de a lába nem engedelmeskedik a kérésnek. Hát tovább várt. Aztán egyszer csak lépések zaját hallja. Lassan leereszkedik a raktér ajtaja. A lány türelmesen vár, bár ez a legkevésbé sem jellemző rá. Máskor izgatottan ficánkolna, most mégiscsak áll, tágra nyílt szemekkel. A csapóajtó leereszkedik. Mögötte emberek. Idősek, fiatalok, férfiak, nők, kicsik és nagyok. Vállukon zsákok. Egyiküknek több nehéz zsák jutott, másikuknak meg könnyebb csomag. Arcukon félelem és bánat.
Nem egyszerre indulnak a lány felé. Egyesével, apró léptekkel közelednek. Az első ember, aki a lányhoz ér, ledobja a zsákját és mosolyogva, szívében élettel telve tér vissza a hajóra. Így tesz a következő is. A zsákok gyűlnek, s minden ember boldogan lépdel tovább.
Mire mindenki végzett a terhek lepakolásával, Anabel is rendbehozta magát. Vitorláit lecserélte, vázát megtisztította, motorját lecserélte és elindult. S ahogy eltűnt ott ahol ég és víz összeér, a zsákok is eltűntek a lány körül.

Látomás volt vagy álom, magam sem tudom. De azt igen, hogy mit jelent. A jövőt. Azt hogy mit kell tennem. Mert ezeknek az embereknek én fogok segíteni letenni terheiket.

2011. március 22., kedd

Útelágazás

Útelágazás. Mindig fejtörést okoz a kérdés. Melyik útra lépjek? Pedig nincs is két út, csak egy. Az igaz út. Csak hallgatni kell a belső hangokra. Mert az egyik út mindig visszahúz, a másik pedig előre visz. Ezért hiszem, hogy csak egy út létezik, a másikat mi kreáljuk magunknak, melyet csak a hamis remény éltet. Ha megértjük és hiszünk abban, hogy csak az előre mutató út az IGAZ és EGYETLEN, akkor lehetünk képesek elfogadni mindazt, ami velünk történik. Ez a felismerés engem felszabadított.

S ekkor könnyebbé, természetessé válik minden. És rájövünk, hogy semmi sem véletlen.
Újra hiszek valami jóban. A vonzás törvénye alapján pedig tudom (s nem csak érzem és hiszem), hogy ez a JÓ hamarosan meg fog történni velem.

Köszönöm Clara!

2011. március 20., vasárnap

Mire vagy jó?

És tényleg. Vajon mire? Sok-sok dalt, dalszöveget tehetnék most ide. De a választás sosem véletlen.



"készen, ébren, száz éve talpon
tudom már, hogy többé sohasem alszom
pihenek majd később az égben
Ha a szárnyamat már fáradtra téptem" (Ákos)

2011. március 19., szombat

Vinyunak

ahol az álmok
valóra válnak
ott színesbe
öltözik a világ
a lecsukott szemek
végre kinyílnak
mint napsütésre
a bimbós virág
a szürke hamut
felváltja
az ugrándozó lélek
és szívét megtöltik
az élettel teli képek

Megtaláltam.

Egész életemben
Őt vártam.

Rám vár még
milliónyi boldog pillanat
Ránk vár az élet
ami nem múlik
néhány perc alatt





A te meg én-ből
végre MI lehetünk
lélek kapcsunban
elvegyülünk
s most még csak
 remélni tudjuk
hogy ráncos kézzel
is majd egymást fogjuk

az idők végezetéig...

2011. március 17., csütörtök

Elengedni a múltat

Angyalok.

Felhívták a figyelmem. Évekig nem foglalkoztam a múltammal. Végülis egész jól alakult az életem. Nem éreztem szükségét annak, hogy visszanyúljak régi és főként fájó emlékekhez. De az angyalok tudták. Pár hónapja küldik a jeleket, az üzeneteket, hogy engedjem el a múltam. A lezáratlan ügyeim. Amikről egészen tavaly év végéig azt hittem, hogy már réges-régen túlvagyok rajtuk. Megbocsátottam, megbocsátottak, pont van a mondat végén, a sebeken új és ép bőr nőtt.
Csak most értem és látom, hogy végigsimítva a bőrt testemen, a hegek ott maradtak. És most mindegyik heg újra vérzik. Mindig is vérzett. Csak a ködfoltos szemüvegen át nem láttam a jeleket. Levettem a fátylat, mely eltorzította látásom és megláttam a valóságot. Az IGAZt. Az egyetlen igazságot.

Nehéz dolgoknak nézek elébe. De ha véghezviszem, a téglák száma vállamon jelentősen csökkenhet. Nem mindenki lesz hajlandó szembenézni velem, a régmúlttal. De tudnom kell, hogy miben hibáztam és miben cselekedtem helyesen. Eleddig magam tartottam rossznak. Magam okoltam minden rosszért, ami velem megesett. Itt az ideje, hogy tisztázzam mindazon kapcsolataim, melyek másként alakultak, mint ahogyan azt várhattam. Barátok, kedvesek, akiket meg kell találnom. Őszintén, nyíltan, szemtől szemben elmondani valós vagy vélt sérelmeinket. Hogy tiszta lappal indulhassunk. Mert ez a tisztító folyamat nem csak rám lesz hatással, hanem mindenkire, aki hajlandó lesz időt szánni rám. Nem csak magamon segítek, hanem talán rajta is. Ártatlan a szándék, mégs felemelő a célja.

Boldogan nézek elébe a rám váró csodás megpróbáltatásnak, mellyel lelki fejlődésem újabb fázisát építem. S ha elbukom sem mondhatom, hogy kudarc a vége, mert nem rajtam fog múlni a fehér lap valódi tisztasága. Ha foltok maradnak, az más lelkét mérgezi majd. De az legyen az Ő dolga!:-) Nekik is van angyaluk, hallgatni nekik kell rájuk!

2011. március 16., szerda

Régi új utak

Startvonal.


Ismét hatalmába kerített az a régi álmom, melyet régóta dédelgetek. Csak éretlen voltam sokáig a megvalósításához. Mindig azt mondogattam, hogy én már csak a bankos dolgokhoz értek. Miközben mindig is tudtam, hogy egyvalami érdekel igazán. Az emberek. A lelkük. A személyiségük. A racionális és irracionális cselekedeteik. Az ésszerűből ésszerűtlenné váló tetteik. A bonyodalmaik, gondjaik, bánatuk, örömük, szavaik, mosolyuk, könnyük. Az életük. S hogy mi motivál? A segíteni akarás. A tanulás. A lélek.

Hosszú folyamatnak nézek elébe, melynek kezdetén a felismerés taszított az első lépés megtételére. Az álom pedig megvalósítható. Nem pszichológus vagy szociális munkás szeretnék lenni. Mikor még magam sem tudtam, hogy igazán merrefelé, akkor a D.W.A (barátném) mondta ki, hogy merre tudnék tendálni. Coaching....hangzik most is a fejemben, majd továbbvittem a gondolatot és megszületett a végső elhatározás: LIFE coaching.


Ez az új cél.

A munkám persze nem fogom feladni, szeretem csinálni a dolgom, de mellette önmagam, s nem utolsó sorban mások örömére szeretnék tenni azzal, hogy ezzel is foglalkozom:-)
A rajtvonalnál együtt állunk majd a lövésre várva, s együtt fotóznak majd minket a célvonalban. Futnom nem nekem kell majd, de ott leszek minden lépésnél.

Lehet ennél szebbet tenni?

Belső hangok

A gondolatok néha megtréfálnak. Körbeugrálnak, zúgnak, susognak a fejemben és azt mondják, mondj ki minket hangosan, ki akarunk törni, szavakká akarunk válni! S amikor az első bugyrok felszínre kerülnek, már megállíthatatlan a szökőár, s a tenger erejével folyik ki számból a gondolatfolyam.



Végre megértem, amit magam is tudtam, ezerszer elmondtam, valahogy mégsem hittem. A dolgok sokszor végtelenül egyszerűek. Magunknak állítunk akadályokat, magunk gondolkodjuk túl a azt, ami éppen lelkünket rágja, magunk ébresztjük fel a szörnyet, ami bennünk sincsen, magunk szemléljük bonyolult pókhálóként mindazt, ami valójában egyenes vonal. A legegyszerűbb áttetsző egyszerű dolgainkat is befestjük, hogy ne a valódit lássuk benne. Az optimista azért, hogy a fájóban is reményt találjon, mégha nincs is benne, a pesszimista azért, hogy a szépben is a fájdalmat találja.
És sosem tudhatjuk, hogy melyik énünk akar éppen színezni. Legyek optimista és keressek reményt, ott ahol talán nincs is, vagy legyek pesszimista, hogy ha jobb lesz, akkor kellemesen csalódjak? Ahelyett, hogy tisztán hagynám azt az áttetsző üveggondolatot, amit a felhők felett ejtettem el és lassan a földhöz érve úgyis darabokra törik?

Látod? Engem is magával ragad a túl sok gondolat, amikor az egyszerű és tiszta helyett a bonyolítást választom. Pedig csak az számít, amit legbelül úgy is tudok. Mert hiába is próbáljuk tagadni, hiába is kapálózunk ellene, a lelkünkkel érezzük az igazságot, s minden felesleges szójátékkal csak a magunk kárát sokszorozzuk.
Elég lenne mindig csak néhány percre elcsendesülni, hogy meghalljuk szívünk és lelkünk szavát. S ha halljuk, hogy mit beszél, azok a kikívánkozó gondolatok ellhallgatnának. S többé nem kellene félnünk, hogy a gondolatok igaztalan szavakká váljanak...

2011. március 14., hétfő

Ha valami megérint...

Föld, haza, természet. Megérint. Mélyen. S ahogy gyűlnek a ráncok a homlokomon, úgy kerülök közelebb hozzájuk.


  

2011. március 13., vasárnap

Teherhajó


Teherhajó
(avagy hajó teherrel) 

Kihajóztam 
Nyílt tengerre
Hajómon ezernyi
terhet cipelve
miket átadni
készülök
a mélységnek
a víz gyönyörű
kékjének
Hogy ne nyomjon
össze a súlya
vállamat  soha
többé ne húzza

s ha elengedtem
gondot, bűnt 
s bánatot
kikötök
és ajtódon kopogtatok

S csak Isten tudja
beengednek-e? 


2011. március 11., péntek

Ender's game



Hogy miért ezt a nevet választottam? Mert a kedvenc könyvem főszereplőjét is így hívják. Orson Scott Card: Végjáték (Ender's game) c. könyvéről van szó.
Nem, nem vagyok sci-fi rajongó. Azonban ez a regény olyan magával ragadó, minden karakterével, minden betűjével, izgalmával, jellemrajzával, amely meghatározó élménnyé vált számomra. Ender olyan személyiség (felnőttként is a könyv folytatásában), akinek a bőrébe szívesen belebújnék. Azt hiszem újra előveszem és elolvasom. 
Azért is ajánlom mindenkinek, mert még nem találkoztam senkivel, akit ne ragadott volna magával, aki akár egy apró negatív kritikával illette volna eme szerzeményt. 
Szerencsére nekem sikerült egy példányt megszereznem a könyvből, mert igazi ritkaság, szinte csak antikváriumokban lelhető fel. És számomra ez igazi kincs! 


Az alábbi linken az általam eddig olvasott legjobb leírás található a műről:

http://geekz.blog.hu/2011/01/27/orson_scott_card_vegjatek

És a legjobb, hogy készül a film belőle!! Aminek a forgatókönyvét a szerző jegyzi. Kíváncsi vagyok, hogy a kiképzőtermet hogyan fogják megvalósítani. 

Ender. Ender Wiggin. Közel áll hozzám. Bárcsak hasonlíthatnék rá!

Jelek és gyökerek

A legkedvesebb barátnőm hatására (is) elhatároztam, hogy elmegyek egy Hellinger féle családállításra. Amióta megszületett az elhatározás, hogy részt veszek egy ilyen "terápián", azóta sok gondolatomat leköti. Nagyjából tudom, hogy mire számíthatok, de nyilván rengeteg meglepetés fog majd érni.



A családállítás arról szól, hogy a gyökerekig kell visszatérni, hogy egy számunkra fontos probléma okát feltárhassuk. A neten sokat lehet olvasni a módszerről és hasonló pszichodrámás foglalkozáson már jómagam is részt vettem, mint segítő. Akkor azonban még fiatal voltam és a jelentőségével sem voltam teljesen tisztában.
Az elmúlt sok év alatt azonban egyre jobban foglalkoztat az emberek - természetesen leginkább jómagam és a hozzám közel álló személyek, mint pl. a kisfiam - lelki fejlődése. Hihetetlen, hogy a jeleknek, szavaknak, apró mozdulatoknak mekkora jelentősége lehet. Ha figyelünk rájuk, könnyebben észrevesszük a változásokat.
Ma már nem megyek el a jelek mellett, figyelem magam és a körülöttem élőket. Na nem mániákusan, hiszen nem lehet minden piszlicsáré dolognak jelentőséget tulajdonítani. Viszont, ha kiszűröm a mellékest, akkor egészen ésszerű egységet és logikus dolgokat tapasztalok. Például felfigyeltem arra, hogy reggel, ébredés után mindig jár valamely dal a fejemben. Megfigyeltem, hogy a dal szövege nem véletlenül motoszkál a fejemben, nem véletlenül választotta agyam dúdolásra azt a nótát. Néhány hete minden reggel ezt énekeltem:

"akkor a leghosszabb a tél, ha már az ember nem remél" (Ákos)

Téli letargikus állapotomban mi mást is üzenhetnék magamnak?? De ez csak egy apró szelete a kerek egésznek. Sok jel van, amit jómagam sem veszek észre. Pedig a JEL 20 éve képezi életem állandó részét. S mostanra lett hatalmasabb jelentősége...

Fabula

Új nap, egy újabb tiszta lap. Ma is rajtam múlik mit festek rá. Ez a blog azért született, mert a bennem folyton ugráló, ficánkoló gondolatok nagyon kikivánkoztak már. És a szóbeli kommunikációm katasztrofális, ezért ahogy életemben mindig, most is papírra - akarom mondani - képernyőre vetem őket. Furcsa ez számomra, mert bárki olvashat, bárki megnézheti, miközben feltett szándékom, hogy kiteszem ide az egész lényem. A lelkem. Mert tanulni szándékozom. Megtanulni azt, hogyan fogadjam el azt is, ha valakinek nem tetszik, amit kap belőlem. Építkezni ebből is. De leginkább abból, ha valaki be tudja fogadni mindazt, ami tőlem jön.

Mi lehetne a kezdet? Ha majd visszanézek, honnan indultam? Lesz, aki érti majd és lesz, aki csak később fogja érteni az utam. De nem lehet mindent azonnal - hiába is akarnám -, nem szaladhatok előre, mindent csak szép sorjában. Angyalom a jobb válam felett vezetni fog, fogja a kezem és ha néha elbukom, majd megsimogat.

Az origo:

Fabula

Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.
Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.
A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tiszta szívű állat.
Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.
Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.


(Pilinszky János)

Vajon tudja még valaki, hogy az a farkas én lennék?

2011. március 10., csütörtök

Tiszta lappal

Hogyan is kezdjem?
Mindig is írni akartam. Mert az írás gyógyít. Mert akkor ír az ember lánya, amikor épp vár a csodára vagy épp leomlott a vára.
Kezdődik. Még magam sem tudom mi lesz belőle, de hiszem, hogy egy jó kezdettel a végkifejlet is jó lehet. A lépést megtettem, első pont kipipálva.


Holnap újra indulok. Újra tiszta lappal. Minden nap egy új kezdet.


"Ha reggelre kelve tiszta a tábla,
csak tőled függ, hogy mit rajzolsz rá ma" (Ákos)