A gondolatok, melyek foglalkoztatnak, s amelyeket meg akarok osztani mással, fejemben egységes egészként élnek. Értelmük van, harmóniában, katonás sorrendben sorakoznak egymás mellett, szépen felépítve, illeszkednek egymáshoz, mint téglák a falban.
De vajon miért van az, hogy kimondva őket irracionálisan röhejesnek, már-már blődnek hatnak? Talán mert kimondva megszabadulunk tőlük? Akkor már nem a miénk a hozzájuk tartozó érzelmi állapot? Mint amikor kifújjuk a levegőt, kiadjuk magunkból a káros anyagot?
Túl sokat fecsegek. De ahogy Ákos mondaná: "Ezek meg csak szavak"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése