A családállítás arról szól, hogy a gyökerekig kell visszatérni, hogy egy számunkra fontos probléma okát feltárhassuk. A neten sokat lehet olvasni a módszerről és hasonló pszichodrámás foglalkozáson már jómagam is részt vettem, mint segítő. Akkor azonban még fiatal voltam és a jelentőségével sem voltam teljesen tisztában.
Az elmúlt sok év alatt azonban egyre jobban foglalkoztat az emberek - természetesen leginkább jómagam és a hozzám közel álló személyek, mint pl. a kisfiam - lelki fejlődése. Hihetetlen, hogy a jeleknek, szavaknak, apró mozdulatoknak mekkora jelentősége lehet. Ha figyelünk rájuk, könnyebben észrevesszük a változásokat.
Ma már nem megyek el a jelek mellett, figyelem magam és a körülöttem élőket. Na nem mániákusan, hiszen nem lehet minden piszlicsáré dolognak jelentőséget tulajdonítani. Viszont, ha kiszűröm a mellékest, akkor egészen ésszerű egységet és logikus dolgokat tapasztalok. Például felfigyeltem arra, hogy reggel, ébredés után mindig jár valamely dal a fejemben. Megfigyeltem, hogy a dal szövege nem véletlenül motoszkál a fejemben, nem véletlenül választotta agyam dúdolásra azt a nótát. Néhány hete minden reggel ezt énekeltem:
"akkor a leghosszabb a tél, ha már az ember nem remél" (Ákos)
Téli letargikus állapotomban mi mást is üzenhetnék magamnak?? De ez csak egy apró szelete a kerek egésznek. Sok jel van, amit jómagam sem veszek észre. Pedig a JEL 20 éve képezi életem állandó részét. S mostanra lett hatalmasabb jelentősége...
