Meglátni a szépséget

Gyakran megfeledkezek róla - és ez főként télen jellemző -, hogy milyen csodásan szép helyre születtem. De minden tavasszal rácsodálkozom a rügyező fákra, az ég tiszta kék színére, az aranyeső sárgán vakító burjánzására, a földből előbújó apró színes virágokra, a fű szemet gyönyörködtető zöldjére, a madarak reggeli csiripelésére, a Nap sugárzó melegére, mely nyakamat bizsergeti, a szellő finom lehelletére, mely finoman borzolja hajamat.

Szeretem a tavaszt! Szeretem a Földet, mely annyi szépséget rejt magában és ami annyiszor egy pillanatnyi pihenőre intett. Rohanok/rohanunk, tesszük a dolgunkat, dolgozunk, eszünk, alszunk, gyereket nevelünk, idegeskedünk, nevetünk, közlekedünk és a betonrengeteg látványa nehezen állíthat meg egy kis lélegzetvételre. De a tavasz képes rá! A tavasz mindig melegséggel tölti fel szívem és lelkem. Energiát ad. És arra fordítja fejem a nagyvárosban (is), ahol egy fát láthatok virágba öltözve, ahol egy méhecske zümmögve gyűjti be a virágról a virágport, ahol a házak árnyéka mellett ott a napfény is. Oda, ahol a természettel kapcsolatba kerülhetek.

Gyakran elmélázok azon, hogy vajon kell-e nekünk embereknek a technika, a modern kor, az újítások minden mennyiségben? Persze, bizonyos mértékben igen, fontos, hiszen én is itt ütöm a billentyűzetem, hogy gondolatokatt osszak meg másokkal, a kisfiam azért élhet, mert kórházban született, a vesekövem sem gyötör már az orvosi technológiának köszönhetően, a telefon is sok ember életét mentette  meg, az autóval és repülővel olyan helyekre juthatunk rövid idő alatt, melyeket látni szeretnénk. Mégsem szabadna elfelejtenünk, hogy az anyaföld ad nekünk otthont. Nem a ház, melyben élünk, hanem a Föld. Melyet kihasználunk, kifacsarunk, szennyezzük, nem törödünk vele és még azt is hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy milyen csodás is önmagában ez a bolygó.

Meg kell állnunk olykor-olykor egy pillanatra és megláthatjuk a szépségét Földünknek. Megtalálhatjuk egy kőben, a tenger színében, a felhők formájában, egy színes virágba öltözött réten, egy öreg fában, a víz tükrében, egy hegy lábánál, melyet meghódítani készülünk. Bárhol és bármikor. Egy pillanat is elég hozzá. S ebben a pillanatban értelmet nyerhet akár egy egész élet is!