2011. április 5., kedd

Tükör

Álmomban a tükörben valami gonosz volt. A félelem teljesen elragadott. De ezzel akartam álmodni, szinte kényszerítettem magam, hogy ne legyen befejezetlen a történet. Rettenetesen féltem, a pulzusom az egekbe szökött, a rémület átvette a hatalmat testem felett. Minden, ami tükröződött sugározta magából a rosszat. Az ablakok, a kirakatok, a pocsolyák. Volt valami sátánian gonosz bennük. Nem magamat láttam, ha belenéztem, hanem a mögötte lévő, benne élő, nem Istentől származó démonokat.

Menekültem. Thriller filmet is lehetne forgatni ebből - gondoltam, miközben próbáltam elhessegetni félálmomban a képeket, melyek fejemben zúgtak. De amint mélyebb álomba merültem, újra hatalmába kerítettek a tükrök. De én akartam az álmot megálmodni, bármilyen furcsa is. A démonok rám vadásztak, engem akartak. Belémbújni, meghódítani, elfoglalni testem-lelkem, uralkodni vágytak rajtam. Nem engedtem, de tudtam, hogy sokáig már nem tarthatom magam, hogy nem elég erősek a gonosz ellen épített falaim. Az ő fegyvereik játékszerrel áttörik bástyáimat. Hosszú küzdelem után feladtam, megadtam magam. Gyertek, a tiétek vagyok! - motyogtam megadóan. Még el sem hagyták teljesen számat a vereség szavai, amikor megéreztem Clara kezét a vállamon. Abban a pillanatban a félelem teljesen eltűnt belőlem és helyét a nyugalom és a béke váltotta fel. Tudtam, hogy ott van velem és sosem engedné meg, hogy átvegyék a hatalmat felettem.

Tükrök. Láttam a filmet is. Az álmom hasonló volt, igazi hátborzongató jelenetekkel. Nem értettem, hogy miért kényszerítettem magam arra, hogy ezeket a képeket vegye elő agyam. Nem értettem mindaddig, amíg le nem írtam mindezt. De mostmár egyértelmű.

A tükörben önmagunkat látjuk. Saját magammal harcoltam álmomban. A démonok is én voltam. S amikor megéreztem, hogy hátam megett ott a segítség, megértettem, hogy nem kell magamban keresni a hibákat és folyton szélmalomharcot folytatnom azzal, ami vagyok. Aki vagyok. Mert így vagyok JÓ! Erényeimmel és hibáimmal együtt.

Nincsenek megjegyzések: