2011. március 23., szerda

Igaz történet

Repülni szárnyakkal az igazi. Csak akkor vágyom repülni, ha szárnyakkal tehetem. S mert a föld az én szülőm. Gyökereim benne növeszteim, életem benne élem, halálomban is visszatérek majd hozzá. Természet. Olyan kevés e szó, mert nem tükrözi mennyi mindent takar.

Tegnap hazafelé megálltam egy csodás fa előtt, melynek rügyei hamarosan zöldellő levelek és színes virágok lesznek. A fán egyetlen madár figyelte az arra haladókat. Észrevette, hogy figyelem és egy közelebbi ágra szállt. Mivel még mindig nem mozdultam, csak csendesen bámultam, még közelebb merészkedett. A mellettem elhaladó emberek nemigen értették mit csinálok, próbálták megtalálni bámulatom okát, de néhány másodperc tétovázás után mind továbbálltak. Egyikük sem vette észre a pici madárkát. Megkértem Clara-t, hogy segítsen üzenni neki.

- Írigyellek, mert szárnyad van, bárhová el tudsz repülni. Csodás kis lény vagy, mégha sokan észre sem vesznek - mondtam gondolatban.
- Neked miért nincs szárnyad? - kérdezte Sam, a kismadár.
- Mert nekem a földön kell járnom. Csak az álmok és álmodozás enged szárnyalni.
- Nekem viszont nincsenek kezeim, melyekkel alkothatok.- gondolta szomorúan Sam. És nem tudok írni sem, pedig sokat beszélgetek emberekkel, kiknek gondolatait papírra vethetném.
- Én segíthetek neked leírni- vágtam rá azonnal. Cserébe csak annyit kérek, hogy álmomban légy  a szárnyam és repüljünk ahová mindig is vágytam.
- Rendben - válaszolta Sam és oly gyorsan repült el, hogy észre sem vettem.

Bolond vagyok, ez volt az első gondolatom. Úgy csinálok, mintha az a madárka beszélgetett volna velem gondolatban. Elmegyógy szakosztály, pszichiátria, zárt osztály. Tán az indián törzseknél bevennék ezt a történetet, de a földhözragadt emberi világban a legtöbben agyamentnek nyilvánítanának. Igazuk van, gondoltam és sietős léptekkel indultam tovább.

Szürkületkor gyermekemmel figyeltük az ablakban, ahogy az útszéli lámpák fényei erősödnek. S amikor az erkély párkányára pillantottam, megláttam Sam-et. Nem, nem egy másik madár volt. Hanem Ő. Megismertem a hátán azt a fekete vonalat, mely végighúzódik egészen a farktolláig. Ott állt a párkányon, engem figyelve. Ekkor megértettem, hogy legyek bár őrültnek titulálva, sok történetet fogok elmesélni Sam "tollából"!

ui: Ha mégis hibbantnak néznétek, nem bánom. De akkor reggel miért szállt ugyanaz a madár a buszmegállóban lévő fára, épp, amikor ott vártam?

Nincsenek megjegyzések: