2011. március 30., szerda

Gyerekszáj

A saját gyermekben nem csak az a jó, hogy feltétel nélkül, önzetlenül, csak önmagáért szerethetjük (csak mert belőlem van, az én húsom és vérem), hanem mert születése napjától a felhőtlen nevetés beszökött az életembe. Minden nap van valami új, amivel megnevettet és örömteli pillanatokat szerez. Akkor is, amikor fáradtan hazamegyek, akkor is, amikor felbosszantottak, akkor is, amikor éppen beteg vagyok, de akkor is, amikor egyébként is csupa móka és kacagás egy napom.

Lehetetlen leírni azt az érzést, amikor egy kétéves kisfickó odajön hozzád, átkarol a pici kezével, minden ok nélkül. Vagy amikor meglát és hangosan felkacag és rohan feléd oly gyorsan, hogy közben kétszer is elesik. S mindezt azért, hogy megölelhessen.
Bár a gyermekvállalással az örök aggodalmat is nyakába veszi az ember (hiába nő fel, ő mindig a mi gyermekünk marad), ez nem olyan fontos, mint a vele járó öröm. Valóban csak az tudja mit jelent mindez, kinek már van gyermeke. Sok lemondás, de mégsem ér fel semmi azzal, hogy van valaki, akit te alkottál. Egy új lény. Egy igazi, kis ember. Ennél nagyobbat, többet nem adhatok a világnak.

Szeretem a fiam.

Nem azért, mert szép vagy jó vagy okos. Csakis azért, mert Ő van. Talán ez a legtisztább szeretet, ami létezhet az egész Univerzumban.

A minap összeírtam néhány anekdotát, mely Levi szájából hangzott el. Mi nagyon jókat mosolygunk rajta.

Valamelyik nap fagyit vettem elő a hűtőből.
Mami: Levi, kérsz fagyit?
Levi: Megkóstololom...(így tudja kimondani)

Párbeszéd tegnapi pelenkázáskor:
Mami: Kinek van a legszebb pocakja a világon?
Levi: A Vinyunak. Tetszik nekem a Vinyu.

Mami: Mi van a képen:
Levi: Diszarusz! (dinoszaurusz)

Mami: Hogy hívnak téged?
Levi: Szegedi Gábor! (nem hajlandó a Levente nevet közbeiktatni)
Mami: Tényleg, te Gábor vagy?
Levi: Nem, Levike vagyok!

Ezért érdemes élni, az ilyen pillanatokért...

4 megjegyzés:

Mihály írta...

A pocakban egyetértünk a fiaddal. :D

ender írta...

Látod, komoly vetélytársad akadt!:-)

vinyu írta...

Édestündér...:))
eddig csak simán "ki a legszebb" meg "kinek van a legszebbe szeme / haja" volt de hogy POCAAAAK...??!

Mááá' ideje lenne látnom mááá' megint ezt a nagylegényt (is) ;)

ender írta...

Ha a "legszebb" szót kiejtem, akkor rögtön téged emleget Vinyu:-)

Ha téged nem is kaphat majd meg, akkor legfeljebb összeboronáljuk a lányutódoddal,ugye?
És tudod, hogy jöhetsz bármikor!