A nem véletlen dúdolnivaló

Reggel óta ez a dallamsor ismétlődik a fejemben, újra meg újra, mint a beakadt lemezjátszó...

"De látni szeretném, hogy hogyan kapsz észbe,
Amikor késő lesz a megrendülésre." (Ákos)

Van egy olyan érzésésem, hogy mostanában ezzel a témával is fogok foglalkozni itt, bővebben...

Az Üzenet

Wake up Neo...

Ébredezem tündérmesés álmomból. Kinyitom a szemem, de nem látok, csak homályosan. Valóságot látni egyébként is csak néhány éve kezdtem. A tudatlanságtól csillogó szempárokból lassan könnyektől csillogó szempár lesz. Összeszorul a szívem. Dühös vagyok, de nem leszek tenni képtelen! Nem adom könnyen magam, nem engedek, ha eljön az idő.

Igen, tudom. Sokan legyintenek majd, hogy egy újabb konspiráció, egy újabb vallási fanatikus agyszüleménye a sok "naív birkát" azonnal csőbe húzza. De higgyetek nekem! Évek óta foglalkozom ezzel - sokkal mélyebben, mint azt gondolnátok - és bizton állítom, hogy ennyi véletlen nem létezik. Csak gondolkodjatok el rajta, csak nézzetek szét világunkban, hogy mi is folyik itt valójában, s talán ti is látni fogjátok a nyilvánvalót. Bízom bennetek, bízom Istenben és bízom abban, hogy ha minél több emberhez eljut az információ, akkor még nincs késő. Még ellenállhatunk. És ha csak 1 embernek is felnyílik a szeme, már nem mondhatom, hogy nem tettem semmit ellene.

Nem állítom, hogy minden igaz, ami ebben a filmben szerepel, sőt, azt sem, hogy feltétlen el kell hinni. De számomra tény, hogy sok igazságot tartalmaz, amelyek már régóta foglalkoztatnak. Nem hinni kell benne, hanem körbenézni és kiragadni belőle azt, ami egyértelműen IGAZ.

Ne csak nézzünk, lássunk is végre.

Katt ide:

Az Üzenet

Ha valaki úgy dönt, hogy megnézi, tegye azt nyugodt körülmények között, külvilágot kizárva. Megéri. 

És nem lesz könnyű megemészteni...

Közhelyek?

Bár mostanában a hideg ki tud rázni a közhelyes, interneten is keringő csodamondatoktól, valahol legbelül mégis azt érzem, hogy van igazság ama sorokban, amelyeket Regina Brett újságíró vetett papírra, aki épp 90. születésnapját ünneplni. Hosszú élete során bizonyára bölcsesség is ragadt rá, ami mellett nem tudok elmenni. Lehet, hogy a közhelyek az élet legegyszerűbb, legelemibb igazságai? Ha nincs is mindenben igaza Reginanak, azért akad pár gondolata, amivel nem tudnék vitába szállni.

Vajon a bölcsesség kor függvénye és ábrázolható?

Álljon itt egy csokor igazság egy ember életéből:

"Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
Az élet túl rövid, hogy az idõdet valaki gyûlöletére pazarold.
A munkád nem ápol majd, ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.
Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet.
Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
Haragudhatsz Istenre, elviseli.
Az elsõ fizetésedtõl spórolj a nyugdíjra.
Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid elõtt.
Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az õ útjuk mirõl szól.
Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, isten nem pislog.
Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
Szabadulj meg mindentõl, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
Ami nem öl meg, valóban erõsebbé tesz.
Sosem késõ, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tõled függ és senki mástól, és emiatt már csak magadat kérheted számon .
Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
Gyújtsd meg a gyertyákat, használd a szebb ágynemût, vedd fel a drága fehérnemûd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.
Készülj fel mindenre, majd sodródj az árral.
Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
A legfontosabb nemiszerv: az agy.
Csak te felelsz a saját boldogságodért.
Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
Mindig az életet válaszd.
Mindenkinek mindent bocsáss meg.
Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
Az idõ majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis idõt.
Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
Higgy a csodákban.
Isten Isten miatt szeret, nem azért aki vagy vagy amit tettél.
Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belõle amit lehet.
Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
Végül csak az számít, hogy szerettél.
Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
Ha mindenki egy nagy kupacba gyûjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, jól beérnénk a sajátunkkal.
Az irigység idõpazarlás, megvan mindened ami kell.
A legjobb még csak most jön.
Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
Engedj.
Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék.
A barátaink a szabadon választott családunk."

Kirakósjáték

Minden a csillagokkal kezdődött. Éjjel néztem az eget és megláttam a Cassiopeia csillagképet. Erről mindig a Tuti dolog c. film jut eszembe, ami zsenge korom egyik nagy kedvence. Másnap egy ismerősöm ezt a filmet említette meg egy beszélgetés kapcsán. Akkor még nem raktam össze magamban, hogy ez bizonyára nem véletlen.

Aztán néhány nappal később egy régi ismerősöm keresett fel, aki egy aranyos sztorit mesélt nekem. Egy kisfiú a templomban a "hozsanna"-t nem találta értelmes szónak, ezért uzsonnát énekelt helyette. A hozsanna számomra nem gyakori szó, életemben előtte tán kétszer hallottam. Nem tulajdonítottam jelentőséget a szónak, mindaddig, amíg 1 órával később a neten szörfözve egy blog hozzászólásában ugyanezen szóval találtam szembe magam. Ez már biztosan nem véletlen. Gyorsan utánanéztem a szó jelentésének: Szabadíts fel! Majd a fülembe dugtam az mp3 lejátszómat, amiben az első dal, ami megszólalt, a Szabadíts fel volt, Ákostól. Mi történik körülöttem? Mi lesz a megfejtés? Nincsenek véletlenek, nem csak úgy jöttek ezek a JELEK. Meg kell fejtenem az üzenetet. Már sejtettem, hogy egy kirakósjáték darabkáit kell képpé formálnom. A rejtélyek megfejtésében jó vagyok, s biztos vagyok abban, hogy ezért kell ebben a formában összeraknom a puzzle-t.

Gyakran fordulok mostanában magamba, mély levegőt véve, angyali segítséget várva, s gyakran kapom az angyalkártya húzáskor a Hallgass kártyát. Tegnap előtt is ezt a kártyát húztam (meg néhány nappal ezelőtt is). De ezen a napon, a kártya húzásakor egy dal járt a fejemben és ezt dúdoltam: "..a csendnek hódolok, hallgass, hallgatok..."(Bonanza Banzai). Újabb jel. Újabb feladat.

S még mindig nincs vége! Kisfiam és köztem lezajlott párbeszéd:

Mami: Mondtam már ma, hogy szeretlek?

Levi: Igen!

Mami: Kérdezhetek valamit?

Levi: Igen!

Mami: És te kit szeretsz?

Levi: A Flórát! (bölcsis csoporttársa)

Hja, kérem az első szerelem. :-) Flóra.

Vinyunak is leírtam ezt a kis anekdotát és közben meg arról értekeztünk még, hogy mennyi üzenetet kapok mostanában és hogy milyen ingoványos talaj az önismeret. Ezzel kapcsolatban küld egy idézetet Máraitól:

"...Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátosságait. Bármit mutat is a világ: tájakat és természeti csodákat, a földi flóra és fauna beláthatatlan változatait, semmi nem olyan sajátos, mint egy-egy ember jelleme."

Nincsenek véletlenek. Semmi sem történik csak azért, mert épp így jött ki. Ha távlatokból nézzük, minden verejtékes és boldog pillanatnak meglett a haszna. Ezek a szavak most nem üresek. Tudom, hogy mélyen gyökereznek bennem, mert felfigyeltem rájuk.

A Tuti dolog és a hozsanna a múlttal hoz össze -egy régi kedvenc film és egy múltbéli kedves szájából elhangzó szó. Ez a kapcsolat. A többivel még sűrű ködben tapogatózom. De egyszer mindenből egész lesz, ha a toll elindul a papíron. Ami készülőben van, végül teljes lesz.

Mérleg

Vajon csak én működök így? Nem, az nem lehet. Tapasztalataim szerint a belső mozgatórugó mindenkiben ugyanaz.

Akkor tudunk égni, lángolni, izzani, rajongani, ha az, ami vagy aki: megérint, közel van hozzánk, érez minket. Amint azt tapasztaljuk, hogy nem így van, rögtön bezárunk, félünk, pánikba esünk, gondolkodunk, következtetéseket vonunk le, letargiába zuhanunk. És sebezhetővé válunk. A kételyek is akkor uralkodhatnak rajtunk, amikor nem érezzük a lüktetést, ha úgy érezzük nem tudjuk a másikat felvillanyozni. Tele vagyunk félelemmel. Ahogy a másik fél is. Ha mi kételkedünk, ő is kételkedni fog. Egymás rezdüléseire reagálva oda-vissza pattog a ping-pong labda. S ahelyett, hogy megtöltenénk a labdát energiával, szeretettel, élettel, sokszor etetjük inkább a félelmeinket, s azt adjuk át a pattogó labdával.

Tudatosság. Talán így lehet kivédeni mindezt. De kegyetlen nehéz megtalálni az ösztönök, érzések és a tudatosság közti egyensúlyt. Azt a gondolatot, ami a mérleg nyelvét egyenesbe hozza. Törekedni azonban lehet és kell is rá.

Létezni könnyű, élni már nehezebb. Ez utóbbit az érzéseink különböztetik meg előbbitől. Csak tudjunk egyensúlyozni...S ehhez legtöbbször elég egyetlen szó, mozdulat vagy tett.

Mert, "az a szó, mindent jóvá tehet..." (Ákos)

Csapongó gondolatok

Fura egy szerkezet az agy. Mit raktároz el, mit vesz elő bizonyos helyzetekben és mit zár el nagyon mélyre, hogy soha többé ne gondoljunk rá.

Vizuális típus vagyok. Sokszor lefényképezek pillanatokat (képletesen), megjegyzem részleteiket és ha úgy adódik előveszem, elmélkedek, nosztalgiázok vagy épp erőt merítek belőlük. Persze vannak olyan képek is, amelyeket nem szeretek előhúzni a mélység bugyraiból, de néha mégis előtörnek. Az agyam játszik velem. Ritkán kerülnek elő olyan mozzanatok, melyek szépek voltak, mégsem tudatosan jelennek meg lelki szemeim előtt. A kedves emlékeket vajon miért tudatosan kell előrángatni? Azok miért nem tudnak hívatlanul is jönni? Vagy mégis...az álomban. Ott a vetítőgép talán gyakrabban játszik le kellemes élményeket. De azok ritkán igazi képek.

S a dallamfoszlányokat, dalszövegeket miért épp akkor dúdolom, amikor? Minden nap, mint a beakadt lemezjátszó, úgy ismétlem magamban a sorokat. Mindig mást. Mit üzen az agyam? Vagy az angyalok mondatják velem, küldik a jeleket...próbálom megérteni, kihámozni a mögöttest, kutatni a múltban, előrevetíteni a jelent és jövőt, összerakni a kirakós darabkáit, de ez nem olyan könnyű feladat.

Azt hiszem Sam fog segíteni most megérteni gondolataim. Sam meséi mindig kivezetnek a gondolataim labirintusából. A szabadba.

Szent Zene ígérete járja át...

Vannak dolgok, mondatok, dalok, melyek sok év elteltével nyernek értelmet. Vagy megérünk a megértésükre vagy az élet úgy hozza, hogy ráhúzhatjuk sok év után az aktuális helyzetre. Sokszor az is előfordul, hogy nem figyelünk a szavakra, s később, amikor újra előkerülnek, amikor már nem is kell tudatosan figyelni, megvilágosodnak.

Olyan ez, mint amikor egy vaknak próbálják elmondani, hogy milyen a fehér szín. Azt mondanánk, mint a vattacsomó. Ő megkérdezi: Olyan puha? S valóban, a fehér puha, könnyű szín, de mégsem ez a legigazabb, amit elmondhatunk róla.

Aztán, ha megműtik a nem látó szemeket és végre láthat, akkor végre értelmet nyernek a mondatok. A világos többé nem lesz sötét, a fehér többé nem csak puha lesz, hanem tiszta is.

A szem kinyílik, ad absurdum felnyílik, hogy az igazat láthassa. Minden új értelmet nyerhet.

Ilyenkor olyan vagyok, mint egy kisgyermek, aki boldogan tapsikol, mert valami mesés világot fedezett fel magának. Ezek a pillanatok azok, melyek végigkísérnek egész életem során, amelyeket nem felejtek soha. Mert bármikor elővehetem őket és az égre pillanatva eszembe ötlik az az igazán boldog pillanat, amelyet éppen az a dal nyújtott. Gyűjtöm ezeket a momentumokat.

Ez a táplálékom. Ez a mechanizmus működteti olykor megfáradt és kétségbeesett lelkem feltöltését. 

Jó elővenni rég hallott dalokat.

S a könnyek a szemben most nem a fájdalomé.

NEW LIFE

Van valami, amit úgy tudok várni, ahogy semmi mást. Már érzem a gyomromban azt az ismerős bizsergést, azt a lázas állapotot, ami ilyenkor hatalmába kerít. Még ott sem vagyok, de már a lelki szemeim megjelenítik a képeket.

Önfeledt. Ez az első, ami eszembe jut. Kizárva minden, csak az van, ami ott van. A zene és én. A dalok és én. Na jó, meg még 10.000 ember, aki hasonlóan érezhet. Az egyik barátném úgy fogalmazott még tizenévvel ezelőtt, hogy "egyedülálló együttlélegzés"! A része vagyok. Nem csak a részese, hanem az egésznek egy darabja.

Koncert. Semmi nem pótolhatja. Még meg sem történt, de már írnom kell róla.

Úgy kell nekem most, mint éhezőnek egy falat kenyér. Vágyom rá.

Nem egy szokványos koncert lesz ez. És nem azért, mert Ákos azt mondja. Hanem a lelkemben dúló harcok és érzelemviharok kiteljesedése. Vulkán vagyok, ami ott fog kitörni. Nevetésben, sírásban, minden fel fog törni. A gát felszakad. Katarzis. Május 14-e számomra nem csak egy dátum, amikor az Arénában fogom ropni a táncot. Május 14. több lesz ennél. Újjászületés.

Nem sürgetem az időt, csak csendben várom, hogy megtörténjen. Pedig izgulok, mint mindig. Várom, hogy megszűnjön a külvilág és megküzdhessek újra magammal, a bennem halkan megbúvó másik énnel.

Mi van a tarisznyában?

"Reményt kaptam csak az útra"

...és más nem is kell!

Végre

Értelmet nyertek a tettek, a gondolatok, a szavak. De nem vihetem ezt a sorsot tovább. Az én helyem körön belül van. Többé nem játszom azt a szerepet. Csak azokat, melyek valóban én vagyok.

Mélyen dolgozik bennem valami. A folyamat korábban indult bennem, de véget érni csak most tudott. Családállítás nélkül nem sikerült volna. A pontot odaraktuk a mondat végére.

Vagyok aki vagyok. NŐ, anya, feleség, leánygyermek, lánytestvér, meny, sógornő, barátnő, lányunoka. Megtaláltam az elveszett ént. És a helyemen vagyok.

Alkotó

                                                        Alkotó

                                                         Tárd ki magad nekem

                                                         sminkeld ki az elmédet

                                                        tudod hogy nem kellenek

                                                        hozzá ecsetek és festékek

Ceruzáddal

Rajzold meg magad

aztán rajzolj mellé engem

és a szürke vonásokból

életre kelünk ketten

Homokból

Építsd meg magad

aztán építs mellé engem

S ahogy a kezed formáz

úgy kel életre a testem

Zenéddel

Lehellj magadba lelket

aztán lehellj magadba engem

Mert a te lelked az enyém is

Amint benned magamra leltem

 De

Ne öltöztesd magad

és ne öltöztess engem

jó lesz nekünk pőrén

összeolvadva ketten...

(Szegedi-Szabó Beáta 2011.04.08)

Születésnap

Csak egy szó. De benne foglaltatik egy egész világ. Benne növekszik, belőle fakad az élet, majd óv, vigyáz, aggódik, szeret, anélkül, hogy bármit kérne cserébe. Mindig ott van, ha szükség van rá, erőt merítőnek, barátnak, gondoskodónak.

Csak egy szó.

ANYA.

S van egy másik szó is, amit most nem nehéz kimondani. Összeteszem őket. Mert egymás után következnek és mert természetes. Sallangmentes, giccsmentes, egyszerű és IGAZ.

Szeretlek Anya!

És Boldog Születésnapot! Mindig itt vagy velem, mindig is itt voltál és itt is leszel!

Tükör

Álmomban a tükörben valami gonosz volt. A félelem teljesen elragadott. De ezzel akartam álmodni, szinte kényszerítettem magam, hogy ne legyen befejezetlen a történet. Rettenetesen féltem, a pulzusom az egekbe szökött, a rémület átvette a hatalmat testem felett. Minden, ami tükröződött sugározta magából a rosszat. Az ablakok, a kirakatok, a pocsolyák. Volt valami sátánian gonosz bennük. Nem magamat láttam, ha belenéztem, hanem a mögötte lévő, benne élő, nem Istentől származó démonokat.

Menekültem. Thriller filmet is lehetne forgatni ebből - gondoltam, miközben próbáltam elhessegetni félálmomban a képeket, melyek fejemben zúgtak. De amint mélyebb álomba merültem, újra hatalmába kerítettek a tükrök. De én akartam az álmot megálmodni, bármilyen furcsa is. A démonok rám vadásztak, engem akartak. Belémbújni, meghódítani, elfoglalni testem-lelkem, uralkodni vágytak rajtam. Nem engedtem, de tudtam, hogy sokáig már nem tarthatom magam, hogy nem elég erősek a gonosz ellen épített falaim. Az ő fegyvereik játékszerrel áttörik bástyáimat. Hosszú küzdelem után feladtam, megadtam magam. Gyertek, a tiétek vagyok! - motyogtam megadóan. Még el sem hagyták teljesen számat a vereség szavai, amikor megéreztem Clara kezét a vállamon. Abban a pillanatban a félelem teljesen eltűnt belőlem és helyét a nyugalom és a béke váltotta fel. Tudtam, hogy ott van velem és sosem engedné meg, hogy átvegyék a hatalmat felettem.

Tükrök. Láttam a filmet is. Az álmom hasonló volt, igazi hátborzongató jelenetekkel. Nem értettem, hogy miért kényszerítettem magam arra, hogy ezeket a képeket vegye elő agyam. Nem értettem mindaddig, amíg le nem írtam mindezt. De mostmár egyértelmű.

A tükörben önmagunkat látjuk. Saját magammal harcoltam álmomban. A démonok is én voltam. S amikor megéreztem, hogy hátam megett ott a segítség, megértettem, hogy nem kell magamban keresni a hibákat és folyton szélmalomharcot folytatnom azzal, ami vagyok. Aki vagyok. Mert így vagyok JÓ! Erényeimmel és hibáimmal együtt.

Mozi

"A film forog tovább, soha soha meg nem áll"  (Első Emelet)

Egyszerre vagyok anya és feleség. Vagyok gyermek és testvér. Barát és társ. Kolléga és ismerős. Szeretett és kevésbé szeretett NŐ és EMBER. De mind én vagyok. Játszom a szerepeket, melyeket rámosztottak. Mind én lennék?

Ülök a moziban, a vetítőgépből jön csak a fény  a fehér vászonra és azon tűnődöm saját életem kockáit figyelve, hogy vajon minden szerepem igazi? Vagy csak felveszem az éppen megfelelő színházi maszkomat, melyet színésztársam készített ki számomra, ki is sminkelt az éppen megformálandó karakterhez, már csak fel kell állnom a nevemet viselő székből és várni a rendező utasításait.
De hová tűnt a rendező? Kétségbeesve rohangálok a színfalak között, mert nem kezdhetem a játékot nélküle. Hangosan kiáltom a nevét, hátha meghallom hangját, ahogy ellentmondást nem tűrően rám parancsolna:
- Most légy a gyermek!
Benézek mindenhová, hisz a kamerának forognia kell, nem állhatunk le, hamarosan jön a következő jelenet, egyetlen percet sem vesztegethetünk, mert a költségvetés drága, hiszen nagyszabású filmről van szó. De a rendező csak nem akar előkerülni.

Szomorúan huppanok le öltözőmben a székemre és már majdnem zokogni kezdek, amikor megpillantom a direktor arcát. Ő is szomorú. Egy pillanatra elmosolyodik, de nem szól egy szót sem. Hosszú barna haját hátrasimítja, barna szeméből kétely sugárzik. Ő is ugyanazt érzi. Nem jó a rendezés, ez a film nem lesz kasszasiker. Ki fogja egyáltalán megnézni?
Egyikőnk sem szólal meg jódarabig. A hosszas csönd után egyszerre nyílik szóra a szájuk, ugyanazt a mondatot kimondva:
- Nem jó a rendezés!
És a beállítások sem tökéletesek, új stábra lesz szükség, ha végig akarjuk vinni a filmet - gondolom magamban.
Még jó darabig szomorúan bámultam magam elé, majd újra felpillantva a földről a valóság csapott arcon. A tükörben megláttam a rendezőt, az operatőrt, a dramaturgot, a gyártásvezetőt, a fényképészt, a producert egy személyben. Mind jómagam voltam.

A felismeréssel a végtelen nyugalom szállt meg. Úgy rendezek, ahogyan akarok. Rajtam múlik. Csak azt nem rendezhetem át, ami odafönt már régen meg van írva. De azt nem is akarom másképp megélni!

Meglátni a szépséget

Gyakran megfeledkezek róla - és ez főként télen jellemző -, hogy milyen csodásan szép helyre születtem. De minden tavasszal rácsodálkozom a rügyező fákra, az ég tiszta kék színére, az aranyeső sárgán vakító burjánzására, a földből előbújó apró színes virágokra, a fű szemet gyönyörködtető zöldjére, a madarak reggeli csiripelésére, a Nap sugárzó melegére, mely nyakamat bizsergeti, a szellő finom lehelletére, mely finoman borzolja hajamat.

Szeretem a tavaszt! Szeretem a Földet, mely annyi szépséget rejt magában és ami annyiszor egy pillanatnyi pihenőre intett. Rohanok/rohanunk, tesszük a dolgunkat, dolgozunk, eszünk, alszunk, gyereket nevelünk, idegeskedünk, nevetünk, közlekedünk és a betonrengeteg látványa nehezen állíthat meg egy kis lélegzetvételre. De a tavasz képes rá! A tavasz mindig melegséggel tölti fel szívem és lelkem. Energiát ad. És arra fordítja fejem a nagyvárosban (is), ahol egy fát láthatok virágba öltözve, ahol egy méhecske zümmögve gyűjti be a virágról a virágport, ahol a házak árnyéka mellett ott a napfény is. Oda, ahol a természettel kapcsolatba kerülhetek.

Gyakran elmélázok azon, hogy vajon kell-e nekünk embereknek a technika, a modern kor, az újítások minden mennyiségben? Persze, bizonyos mértékben igen, fontos, hiszen én is itt ütöm a billentyűzetem, hogy gondolatokatt osszak meg másokkal, a kisfiam azért élhet, mert kórházban született, a vesekövem sem gyötör már az orvosi technológiának köszönhetően, a telefon is sok ember életét mentette  meg, az autóval és repülővel olyan helyekre juthatunk rövid idő alatt, melyeket látni szeretnénk. Mégsem szabadna elfelejtenünk, hogy az anyaföld ad nekünk otthont. Nem a ház, melyben élünk, hanem a Föld. Melyet kihasználunk, kifacsarunk, szennyezzük, nem törödünk vele és még azt is hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy milyen csodás is önmagában ez a bolygó.

Meg kell állnunk olykor-olykor egy pillanatra és megláthatjuk a szépségét Földünknek. Megtalálhatjuk egy kőben, a tenger színében, a felhők formájában, egy színes virágba öltözött réten, egy öreg fában, a víz tükrében, egy hegy lábánál, melyet meghódítani készülünk. Bárhol és bármikor. Egy pillanat is elég hozzá. S ebben a pillanatban értelmet nyerhet akár egy egész élet is!

Gyerekszáj

A saját gyermekben nem csak az a jó, hogy feltétel nélkül, önzetlenül, csak önmagáért szerethetjük (csak mert belőlem van, az én húsom és vérem), hanem mert születése napjától a felhőtlen nevetés beszökött az életembe. Minden nap van valami új, amivel megnevettet és örömteli pillanatokat szerez. Akkor is, amikor fáradtan hazamegyek, akkor is, amikor felbosszantottak, akkor is, amikor éppen beteg vagyok, de akkor is, amikor egyébként is csupa móka és kacagás egy napom.

Lehetetlen leírni azt az érzést, amikor egy kétéves kisfickó odajön hozzád, átkarol a pici kezével, minden ok nélkül. Vagy amikor meglát és hangosan felkacag és rohan feléd oly gyorsan, hogy közben kétszer is elesik. S mindezt azért, hogy megölelhessen.
Bár a gyermekvállalással az örök aggodalmat is nyakába veszi az ember (hiába nő fel, ő mindig a mi gyermekünk marad), ez nem olyan fontos, mint a vele járó öröm. Valóban csak az tudja mit jelent mindez, kinek már van gyermeke. Sok lemondás, de mégsem ér fel semmi azzal, hogy van valaki, akit te alkottál. Egy új lény. Egy igazi, kis ember. Ennél nagyobbat, többet nem adhatok a világnak.

Szeretem a fiam.

Nem azért, mert szép vagy jó vagy okos. Csakis azért, mert Ő van. Talán ez a legtisztább szeretet, ami létezhet az egész Univerzumban.

A minap összeírtam néhány anekdotát, mely Levi szájából hangzott el. Mi nagyon jókat mosolygunk rajta.

Valamelyik nap fagyit vettem elő a hűtőből.

Mami: Levi, kérsz fagyit?

Levi: Megkóstololom...(így tudja kimondani)

Párbeszéd tegnapi pelenkázáskor:

Mami: Kinek van a legszebb pocakja a világon?
Levi: A Vinyunak. Tetszik nekem a Vinyu.

Mami: Mi van a képen:
Levi: Diszarusz! (dinoszaurusz)

Mami: Hogy hívnak téged?

Levi: Szegedi Gábor! (nem hajlandó a Levente nevet közbeiktatni)

Mami: Tényleg, te Gábor vagy?

Levi: Nem, Levike vagyok!

Ezért érdemes élni, az ilyen pillanatokért...

Sam tollából

Vajon kinek van több a szívében? Annak ki szeret és viszont szeretnek, vagy annak, ki minderre csak vágyik? - kérdeztem Samet.
- Elmesélek egy történetet, amiben a válasz rejlik számodra. - válaszolta Sam.

Élt egyszer egy fiú, Joe. Ennek a Joe-nak volt egy bátyja, Leonard. Leonard agilis volt, szeretett tanulni, művelődni, olvasni, szorgalmas volt. Gyerekkorában sokat meséltek neki. Bár jónéhány évvel idősebb volt Joe-nál, nagyon szerette öccsét. Joe más volt, kevésbé szorgalmas, nem érdekelte a tanulás annyira, befelé forduló volt és a világon a szeretetet szerette a legjobban. Bátyjáért pedig rajongott.

Egy szép, kora őszi napon Leonard és Joe elindultak rőzsét gyűjteni, hogy tüzet rakhassanak az esti szalonnasütéshez.

Leonard hamar talált rőzsegyűjtő helyet, hamar meg is töltötte kezét fával, így gyorsan visszaindult. Joe tovább kereste a száraz ágakat, de a vizes avarban nehezen boldogult. Ha talált is néhány fadarabot, felvette, de rögtön szálka szúrta meg az ujját.

- Az  ördögbe is! - kiáltotta hangosan. Még néhány élettelen fadarab is elbánik velem!

Nem vette észre, hogy mögötte egy agg korú remete áll, kinek arcán a ráncok nem árulták el korát, de kezeiről sejteni lehetett, hogy megjárt egy-két háborút. Bal kezében rőzsét tartott, ami mindenhol felkarcolta bőrét.

- Nem jó az ördögöt a szádra venni fiam, mert még a végén meg talál jelenni! - mondta nevetve a remete.
Joe ránézett az öregre. Máskor morcosan, de arcára mosolyt erőltetve válaszolt volna valami kedveset, most azonban csak végtelen nyugalom volt benne. A remete tovább gyűjtötte a száraz gallyakat. Minden ág, melyet bal kezébe tett, felsértette kezét.
- Jó uram, miért hagyod, hogy azok a rakoncátlan ágak megsebezzenek? - kérdezte Joe.
- Mert ez a fájdalom nem számít. Amikor majd meggyújtom tüzemet az esti melegedéshez, eszembe sem fog jutni, hogy ezek a fadarabok sérülést okoztak. Arra fogok gondolni, hogy hálás vagyok nekik, amiért megmelegedhetek általuk. S mire kihúny a hamvuk, a sebeim sem fájnak már.
- Joe! - kiáltott Leonard. Merre vagy?
- Itt vagyok - fordult a hang felé Joe és mire újra hátrafordult az öreg már sehol nem volt.
Elmesélte Leonard-nak a történetét. Más ilyenkor bolondnak nézné az embert, de Leonard tudta, hogy öccse igazat beszélt.
Este meggyújtották a tüzet. Mindketten csendben voltak, majd Joe bátyjához fordult.
- Leonard, neked miért jutott több a jóból, te miért érdemelsz többet az élettől, mint én?
- Nincs nekem több, mint neked. - felelte Leonard.
- Dehát... folytatta volna Joe, ha Leonard közbe nem vág.
- Meg kell értened az üzenetet, amit kaptál. Minden, ami velünk történik, okkal van. Mindenki, akivel találkozol, valamilyen nyomot hagy az életedben. Mégha bántanak is, meg kell bocsátani nekik, mert tanulsz valamit általuk. Ezért hálásnak kell lenned.

- De neked olyan könnyű volt, te mindent megkaptál, szerelmet, szeretet, bölcsességet, míg én minderre tiszta szívemből vágytam, de sosem értem el igazán. Pedig annyira akarom!

- S vajon szerettél-e igazán, tisztán, érdek nélkül? - kérdezte Joe-tól.
Joe nem válaszolt. Egymásra néztek és mindketten tudták a választ. A szeretetet nem lehet beskatulyázni, nem lehet mérni, nem lehet különbséget tenni és nem lehet akarni. Mert csak egy dolog igaz rá: Csak az a szeretet igaz, amely örök!



Joe és Leonard aznap este sokat beszélgettek még. Leonard megsimogatta Joe fejét és mindketten tudták, hogy az ő szeretetük egymás iránt ÖRÖK!

Csak a szeretet képes hamuvá változtatni a fájdalmat

Minden a kezdetről szól

"Lángoló ajtók
Izzadó falak
Egy perc és a hajtók
Ránk rontanak
Ők nem alszanak

Éberedj fel, kedves
Már közel járnak
Azt hittük nem lesz
Vége a világnak
Van hátra pár nap

Minden most kezdődik el
Ahogy dobban a szíved
Minden most kezdődik el
Ahogy hinni sem mered
Nem ringatlak már soká
Nem ringathatsz már soká
Meneküljünk máshová!
Az ég fölé, a föld alá..
Minden most kezdődik el
Aztán úgyis menni kell
Elfordul rólunk a fény
Aztán nincsen több remény

Ameddig látok
Felborult bábok
A sakktábla szélén
Az Idő végén
Fekszenek békén

Testek a járdán
Mint arcok a párnán
Tükröződve szépen
Hajnali fényben
A kiontott véren"

Minden most kezdődik el
Ahogy dobban a szíved
Minden most kezdődik el
Ahogy hinni sem mered
Nem ringatlak már soká
Nem ringathatsz már soká
Meneküljünk máshová!
Az ég fölé, a föld alá..
Minden most kezdődik el
Aztán úgyis menni kell
Elfordul rólunk a fény
Aztán nincsen több remény

Ákos 

Kérdés

Vajon annak van több szívében, ki szeret és viszont szeretnek, vagy annak, ki csak vágyik minderre?

Sam tudja a választ és így hamarosan jómagam is tudni fogom...

Gábor

Gábor jelentése: Isteni férfi, Isten embere

Ha már írok, ugyan már hogyan feledkezhetnék meg a mai napról! Isten éltesse neve napján Menczel Gábort!

Még mindig szeretettel gondolok rá!

De nem hagyhatom ki a sorból Ulmit, Gazsógé-t, Tóthi-t sem! Boldog névnapot kedves barátaim!:-)

Igaz történet

Repülni szárnyakkal az igazi. Csak akkor vágyom repülni, ha szárnyakkal tehetem. S mert a föld az én szülőm. Gyökereim benne növeszteim, életem benne élem, halálomban is visszatérek majd hozzá. Természet. Olyan kevés e szó, mert nem tükrözi mennyi mindent takar.

Tegnap hazafelé megálltam egy csodás fa előtt, melynek rügyei hamarosan zöldellő levelek és színes virágok lesznek. A fán egyetlen madár figyelte az arra haladókat. Észrevette, hogy figyelem és egy közelebbi ágra szállt. Mivel még mindig nem mozdultam, csak csendesen bámultam, még közelebb merészkedett. A mellettem elhaladó emberek nemigen értették mit csinálok, próbálták megtalálni bámulatom okát, de néhány másodperc tétovázás után mind továbbálltak. Egyikük sem vette észre a pici madárkát. Megkértem Clara-t, hogy segítsen üzenni neki.

- Írigyellek, mert szárnyad van, bárhová el tudsz repülni. Csodás kis lény vagy, mégha sokan észre sem vesznek - mondtam gondolatban.
- Neked miért nincs szárnyad? - kérdezte Sam, a kismadár.
- Mert nekem a földön kell járnom. Csak az álmok és álmodozás enged szárnyalni.
- Nekem viszont nincsenek kezeim, melyekkel alkothatok.- gondolta szomorúan Sam. És nem tudok írni sem, pedig sokat beszélgetek emberekkel, kiknek gondolatait papírra vethetném.
- Én segíthetek neked leírni- vágtam rá azonnal. Cserébe csak annyit kérek, hogy álmomban légy  a szárnyam és repüljünk ahová mindig is vágytam.
- Rendben - válaszolta Sam és oly gyorsan repült el, hogy észre sem vettem.

Bolond vagyok, ez volt az első gondolatom. Úgy csinálok, mintha az a madárka beszélgetett volna velem gondolatban. Elmegyógy szakosztály, pszichiátria, zárt osztály. Tán az indián törzseknél bevennék ezt a történetet, de a földhözragadt emberi világban a legtöbben agyamentnek nyilvánítanának. Igazuk van, gondoltam és sietős léptekkel indultam tovább.

Szürkületkor gyermekemmel figyeltük az ablakban, ahogy az útszéli lámpák fényei erősödnek. S amikor az erkély párkányára pillantottam, megláttam Sam-et. Nem, nem egy másik madár volt. Hanem Ő. Megismertem a hátán azt a fekete vonalat, mely végighúzódik egészen a farktolláig. Ott állt a párkányon, engem figyelve. Ekkor megértettem, hogy legyek bár őrültnek titulálva, sok történetet fogok elmesélni Sam "tollából"!

ui: Ha mégis hibbantnak néznétek, nem bánom. De akkor reggel miért szállt ugyanaz a madár a buszmegállóban lévő fára, épp, amikor ott vártam?

Valósághű

Egy lány állt az Óceán partján. A napfelkeltét várta. Hallgatta a víz csendes morajlását, nézte ahogy a víz és az ég összeér. Nem gondolkodott, csupán gyönyörködött a szépségben. Érezte a Föld lüktetését, ahogy a víz és  a homok érintették mezítelen lábát.
Ahogy a nap egyre magasabbra merészkedett, úgy látta megcsillanni egy hajó árnyékát a csendes vízen. Lassan közeledett felé. A hajót megrágta már az idő vasfoga, vitorlái kopottak, kapitánya arcán a ráncok gyűlnek, vázát rozsda marja, de a lány sosem látott még szebb hajót ennél. Közeledett felé. A lány szíve majd kiugrott a helyéről, kalimpált, ugrándozott, mintha az élete függne ettől a hajótól. Anabel - mert így hívják a hajót - megállt a lány előtt. Nem volt hatalmas, nem volt kicsinyke sem, épp akkora volt, amekkorának a távolból a lány elképzelte.
Teltek a percek, az órák. Anabel csak finoman ringatózott a vízen, míg a lány nézte őt. Meleg van, indulnia kéne, de a lába nem engedelmeskedik a kérésnek. Hát tovább várt. Aztán egyszer csak lépések zaját hallja. Lassan leereszkedik a raktér ajtaja. A lány türelmesen vár, bár ez a legkevésbé sem jellemző rá. Máskor izgatottan ficánkolna, most mégiscsak áll, tágra nyílt szemekkel. A csapóajtó leereszkedik. Mögötte emberek. Idősek, fiatalok, férfiak, nők, kicsik és nagyok. Vállukon zsákok. Egyiküknek több nehéz zsák jutott, másikuknak meg könnyebb csomag. Arcukon félelem és bánat.
Nem egyszerre indulnak a lány felé. Egyesével, apró léptekkel közelednek. Az első ember, aki a lányhoz ér, ledobja a zsákját és mosolyogva, szívében élettel telve tér vissza a hajóra. Így tesz a következő is. A zsákok gyűlnek, s minden ember boldogan lépdel tovább.
Mire mindenki végzett a terhek lepakolásával, Anabel is rendbehozta magát. Vitorláit lecserélte, vázát megtisztította, motorját lecserélte és elindult. S ahogy eltűnt ott ahol ég és víz összeér, a zsákok is eltűntek a lány körül.

Látomás volt vagy álom, magam sem tudom. De azt igen, hogy mit jelent. A jövőt. Azt hogy mit kell tennem. Mert ezeknek az embereknek én fogok segíteni letenni terheiket.

Útelágazás

Útelágazás. Mindig fejtörést okoz a kérdés. Melyik útra lépjek? Pedig nincs is két út, csak egy. Az igaz út. Csak hallgatni kell a belső hangokra. Mert az egyik út mindig visszahúz, a másik pedig előre visz. Ezért hiszem, hogy csak egy út létezik, a másikat mi kreáljuk magunknak, melyet csak a hamis remény éltet. Ha megértjük és hiszünk abban, hogy csak az előre mutató út az IGAZ és EGYETLEN, akkor lehetünk képesek elfogadni mindazt, ami velünk történik. Ez a felismerés engem felszabadított.

S ekkor könnyebbé, természetessé válik minden. És rájövünk, hogy semmi sem véletlen.
Újra hiszek valami jóban. A vonzás törvénye alapján pedig tudom (s nem csak érzem és hiszem), hogy ez a JÓ hamarosan meg fog történni velem.

Köszönöm Clara!

Mire vagy jó?

És tényleg. Vajon mire? Sok-sok dalt, dalszöveget tehetnék most ide. De a választás sosem véletlen.

"készen, ébren, száz éve talpon
tudom már, hogy többé sohasem alszom
pihenek majd később az égben
Ha a szárnyamat már fáradtra téptem" (Ákos)

Vinyunak

ahol az álmok
valóra válnak
ott színesbe
öltözik a világ
a lecsukott szemek
végre kinyílnak
mint napsütésre
a bimbós virág
a szürke hamut
felváltja
az ugrándozó lélek
és szívét megtöltik
az élettel teli képek

Megtaláltam.

Egész életemben
Őt vártam.

Rám vár még
milliónyi boldog pillanat
Ránk vár az élet
ami nem múlik
néhány perc alatt

A te meg én-ből
végre MI lehetünk
lélek kapcsunban
elvegyülünk
s most még csak
 remélni tudjuk
hogy ráncos kézzel
is majd egymást fogjuk

az idők végezetéig...

Elengedni a múltat

Angyalok.

Felhívták a figyelmem. Évekig nem foglalkoztam a múltammal. Végülis egész jól alakult az életem. Nem éreztem szükségét annak, hogy visszanyúljak régi és főként fájó emlékekhez. De az angyalok tudták. Pár hónapja küldik a jeleket, az üzeneteket, hogy engedjem el a múltam. A lezáratlan ügyeim. Amikről egészen tavaly év végéig azt hittem, hogy már réges-régen túlvagyok rajtuk. Megbocsátottam, megbocsátottak, pont van a mondat végén, a sebeken új és ép bőr nőtt.
Csak most értem és látom, hogy végigsimítva a bőrt testemen, a hegek ott maradtak. És most mindegyik heg újra vérzik. Mindig is vérzett. Csak a ködfoltos szemüvegen át nem láttam a jeleket. Levettem a fátylat, mely eltorzította látásom és megláttam a valóságot. Az IGAZt. Az egyetlen igazságot.

Nehéz dolgoknak nézek elébe. De ha véghezviszem, a téglák száma vállamon jelentősen csökkenhet. Nem mindenki lesz hajlandó szembenézni velem, a régmúlttal. De tudnom kell, hogy miben hibáztam és miben cselekedtem helyesen. Eleddig magam tartottam rossznak. Magam okoltam minden rosszért, ami velem megesett. Itt az ideje, hogy tisztázzam mindazon kapcsolataim, melyek másként alakultak, mint ahogyan azt várhattam. Barátok, kedvesek, akiket meg kell találnom. Őszintén, nyíltan, szemtől szemben elmondani valós vagy vélt sérelmeinket. Hogy tiszta lappal indulhassunk. Mert ez a tisztító folyamat nem csak rám lesz hatással, hanem mindenkire, aki hajlandó lesz időt szánni rám. Nem csak magamon segítek, hanem talán rajta is. Ártatlan a szándék, mégs felemelő a célja.

Boldogan nézek elébe a rám váró csodás megpróbáltatásnak, mellyel lelki fejlődésem újabb fázisát építem. S ha elbukom sem mondhatom, hogy kudarc a vége, mert nem rajtam fog múlni a fehér lap valódi tisztasága. Ha foltok maradnak, az más lelkét mérgezi majd. De az legyen az Ő dolga!:-) Nekik is van angyaluk, hallgatni nekik kell rájuk!

Régi új utak

Startvonal.

Ismét hatalmába kerített az a régi álmom, melyet régóta dédelgetek. Csak éretlen voltam sokáig a megvalósításához. Mindig azt mondogattam, hogy én már csak a bankos dolgokhoz értek. Miközben mindig is tudtam, hogy egyvalami érdekel igazán. Az emberek. A lelkük. A személyiségük. A racionális és irracionális cselekedeteik. Az ésszerűből ésszerűtlenné váló tetteik. A bonyodalmaik, gondjaik, bánatuk, örömük, szavaik, mosolyuk, könnyük. Az életük. S hogy mi motivál? A segíteni akarás. A tanulás. A lélek.

Hosszú folyamatnak nézek elébe, melynek kezdetén a felismerés taszított az első lépés megtételére. Az álom pedig megvalósítható. Nem pszichológus vagy szociális munkás szeretnék lenni. Mikor még magam sem tudtam, hogy igazán merrefelé, akkor a D.W.A (barátném) mondta ki, hogy merre tudnék tendálni. Coaching....hangzik most is a fejemben, majd továbbvittem a gondolatot és megszületett a végső elhatározás: LIFE coaching.


Ez az új cél.

A munkám persze nem fogom feladni, szeretem csinálni a dolgom, de mellette önmagam, s nem utolsó sorban mások örömére szeretnék tenni azzal, hogy ezzel is foglalkozom:-)
A rajtvonalnál együtt állunk majd a lövésre várva, s együtt fotóznak majd minket a célvonalban. Futnom nem nekem kell majd, de ott leszek minden lépésnél.

Lehet ennél szebbet tenni?

Belső hangok

A gondolatok néha megtréfálnak. Körbeugrálnak, zúgnak, susognak a fejemben és azt mondják, mondj ki minket hangosan, ki akarunk törni, szavakká akarunk válni! S amikor az első bugyrok felszínre kerülnek, már megállíthatatlan a szökőár, s a tenger erejével folyik ki számból a gondolatfolyam.

Végre megértem, amit magam is tudtam, ezerszer elmondtam, valahogy mégsem hittem. A dolgok sokszor végtelenül egyszerűek. Magunknak állítunk akadályokat, magunk gondolkodjuk túl a azt, ami éppen lelkünket rágja, magunk ébresztjük fel a szörnyet, ami bennünk sincsen, magunk szemléljük bonyolult pókhálóként mindazt, ami valójában egyenes vonal. A legegyszerűbb áttetsző egyszerű dolgainkat is befestjük, hogy ne a valódit lássuk benne. Az optimista azért, hogy a fájóban is reményt találjon, mégha nincs is benne, a pesszimista azért, hogy a szépben is a fájdalmat találja.
És sosem tudhatjuk, hogy melyik énünk akar éppen színezni. Legyek optimista és keressek reményt, ott ahol talán nincs is, vagy legyek pesszimista, hogy ha jobb lesz, akkor kellemesen csalódjak? Ahelyett, hogy tisztán hagynám azt az áttetsző üveggondolatot, amit a felhők felett ejtettem el és lassan a földhöz érve úgyis darabokra törik?

Látod? Engem is magával ragad a túl sok gondolat, amikor az egyszerű és tiszta helyett a bonyolítást választom. Pedig csak az számít, amit legbelül úgy is tudok. Mert hiába is próbáljuk tagadni, hiába is kapálózunk ellene, a lelkünkkel érezzük az igazságot, s minden felesleges szójátékkal csak a magunk kárát sokszorozzuk.
Elég lenne mindig csak néhány percre elcsendesülni, hogy meghalljuk szívünk és lelkünk szavát. S ha halljuk, hogy mit beszél, azok a kikívánkozó gondolatok ellhallgatnának. S többé nem kellene félnünk, hogy a gondolatok igaztalan szavakká váljanak...

Ha valami megérint...

Föld, haza, természet. Megérint. Mélyen. S ahogy gyűlnek a ráncok a homlokomon, úgy kerülök közelebb hozzájuk.

  

Teherhajó

Teherhajó

(avagy hajó teherrel) 

Kihajóztam 

Nyílt tengerre

Hajómon ezernyi

terhet cipelve

miket átadni

készülök

a mélységnek

a víz gyönyörű

kékjének

Hogy ne nyomjon

össze a súlya

vállamat  soha

többé ne húzza

s ha elengedtem

gondot, bűnt 

s bánatot

kikötök

és ajtódon kopogtatok

S csak Isten tudja

beengednek-e? 

Ender's game

Hogy miért ezt a nevet választottam? Mert a kedvenc könyvem főszereplőjét is így hívják. Orson Scott Card: Végjáték (Ender's game) c. könyvéről van szó.
Nem, nem vagyok sci-fi rajongó. Azonban ez a regény olyan magával ragadó, minden karakterével, minden betűjével, izgalmával, jellemrajzával, amely meghatározó élménnyé vált számomra. Ender olyan személyiség (felnőttként is a könyv folytatásában), akinek a bőrébe szívesen belebújnék. Azt hiszem újra előveszem és elolvasom. 
Azért is ajánlom mindenkinek, mert még nem találkoztam senkivel, akit ne ragadott volna magával, aki akár egy apró negatív kritikával illette volna eme szerzeményt. 
Szerencsére nekem sikerült egy példányt megszereznem a könyvből, mert igazi ritkaság, szinte csak antikváriumokban lelhető fel. És számomra ez igazi kincs! 


Az alábbi linken az általam eddig olvasott legjobb leírás található a műről:

http://geekz.blog.hu/2011/01/27/orson_scott_card_vegjatek

És a legjobb, hogy készül a film belőle!! Aminek a forgatókönyvét a szerző jegyzi. Kíváncsi vagyok, hogy a kiképzőtermet hogyan fogják megvalósítani. 

Ender. Ender Wiggin. Közel áll hozzám. Bárcsak hasonlíthatnék rá!